Tájékoztató fuvarozók részére

A gépjármű közlekedési morál és biztonság jelentősen eltér a Magyarországon, illetve az Európában megszokottól. Az Oroszországba gépkocsival látogatók saját érdekükben legyenek figyelemmel a helyi közlekedési szokásokra. Nyomatékosan felhívjuk a figyelmet arra, hogy gépjárművezetés esetén alkohol fogyasztása nem megengedett. A hideg idő beköszöntével számítani kell az utak jegesedésére, ami hidak esetében száraz időben is bekövetkezhet. Tekintettel a jelentős mennyiségű téli csapadékra, téligumi használata szükséges. A szöges gumik használata engedélyezett.

Oroszország elismeri és elfogadja az 1968-as Bécsi Közlekedési Egyezményben részes tagállamok állampolgárainak hazai hatóság által kiállított vezetői engedélyét és a nemzetközi vezetői engedélyt. Ez utóbbi megléte esetén megkövetelik a hazai kiállítású vezetői engedély bemutatását is. 

Javasoljuk az Oroszországban gépkocsival közlekedőknek - különös tekintettel a közúti árufuvarozást végzőkre - megbízható, éjszakai, rossz fényviszonyok között is jó minőségű felvételt készítő, nagy felbontású, széles látószögű fedélzeti kamerák használatát. Az ilyen eszközök használata megkönnyítheti egy esetleges baleset körülményeinek tisztázását, felelősség megállapítását, így lerövidítheti az ezzel kapcsolatos hatósági eljárások időtartamát.

2009. január 1-től az Oroszországi Föderáció is tagja a nemzetközi zöldkártya rendszernek, tehát a kötelező gépjármű felelősségbiztosítás érvényes Oroszországban is. A zöld kártyát azonban továbbra is minden esetben ki kell váltani! 

Felhívjuk a nemzetközi közúti fuvarozásban résztvevő szállítók figyelmét, hogy az áruszállítást érintő – gyakran változó – orosz törvények és egyéb (pl. vám) jogszabályok be nem tartása komoly kellemetlenségeket okozhat. A felkészülés során a tájékozódásban és a jogi tanácsadás lehetőségeiről további információt kaphatnak a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületétől.

Elektronikus átléptető folyosó az észt-orosz határon: Az észt-orosz határátkelőhelyeken lehetőség van előzetesen regisztrálni a határátlépéshez. A szolgáltatás fizetős, de nem kötelező. Aki szeretné a határátkelési időt korlátok közé szorítani, annak érdemes regisztrálnia magát. Bővebb információt és az árakat a

 

Amennyiben nem a kijelölt nemzetközi határátlépő pontokon próbálnak átlépni, a konzuli szolgálat érdemben segíteni, az eljárásba beavatkozni nem tud.